Székesfehérvár,Szent Flórián körút 7.

Fiat Centoventi: koncepció

Hír megjelenése: 2019.03.08
Fiat Centoventi: az elérhető elektromos kisautó koncepciója.

A Fiat 120 éves évfordulóján leplezte le a Genfi Autószalonon Concept Centoventi névre keresztelt tanulmányautóját, amely egy új mérföldkő az olasz márka történelmében. A modell tökéletesen megtestesíti a Fiat vízióját a közeljövő városi közlekedését illetően, fókuszba helyezve a környezetbarát autózást.


A Concept Centoventi tanulmány egy remekül kidolgozott ötlet, amely az iparág új irányzatainak figyelembevételével épít a márka kisautók területén szerzett 120 éves tapasztalatára. Erre utal a névválasztás is, az olasz „Centoventi” szó ugyanis magyarra fordítva 120-at jelent. A Fiat zseniális koncepciója ismét forradalmasíthatja a városi életet, ugyanúgy ahogyan az ’50-es években a legendás Fiat 500.

Fontos hangsúlyozni, hogy ahogyan egykoron az 500-as esetében, úgy napjainkban is kiemelkedő szerepet kap az elérhető ár, az elektromos kisautó ugyanis a tömegeket szólítja meg. Ennek megfelelően a Fiat a piac legolcsóbb alternatíváját szeretné megalkotni, amely páratlan hatékonyságú és végtelenül praktikus városi közlekedést kínál utasainak, akiknek a megnövelt hatótávolságnak köszönhetően a hosszabb utakról sem kell lemondaniuk.

Fiatról lévén szó, az ügyfeleknek természetesen sem az egyediségről sem pedig a személyre szabhatóságról nem kell lemondaniuk. Épp ellenkezőleg; a Concept Centoventi maga a divat megtestesítője. Az ún. „4U“ konfigurációs program segítségével 4-féle tető, 4 különböző lökhárító, 4 kerékborítás-változat valamint 4 külső burkolatcsomag közül lehet választani, így a végeredménynek csak a fantáziánk szabhat határt, hiszen szabadon játszhatunk a színekkel, ezáltal tökéletessé téve a vidám és kedves külsőt, és az utasteret.

A dizájn mellett a műszaki tartalom is egyedileg konfigurálható az adott igényeknek megfelelően, így például az akkumulátor méretét is meg lehet választani, amivel az autó hatótávolságát az ügyfelek saját elvárásaikhoz, illetve pénztárcájukhoz tudják igazítani. A perszonalizáció révén – tekintettel arra, hogy a „4U“ program elemeit szabadon, akár utólag is ki lehet cserélni – nincs szükség különkiadásokra és speciális szériákra, hiszen bármikor készíthetünk magunknak egy egyedi autót a tartozékok variálásával.


A tervezés során a mérnökök mindvégig a „kevesebb több“ elvet követték, melynek köszönhetően egyrészt letisztult lett a kisautó, másfelől pedig mentes a felesleges sallangoktól. A stílusos megjelenésre való törekvés mellett minden tekintetben az egyszerű kialakítás és a túlzott komplexitás elkerülése volt a cél. Ezen felül a térkihasználás maximalizálását helyezték előtérbe a mérnökök. A rendkívül fordulékony és jól manőverezhető, mindössze 3680 mm hosszú, 1740 mm (külső tükrökkel együtt 1846 mm) széles és 1527 mm magas Concept Centoventi, amelynek tengelytávolsága 2430 mm, négy személy számára kényelmes üléspozíciót és egy jól kihasználható, kedvező méretű csomagteret kínál.

Az utastérben szintén az egyediség és a funkcionalitás került fókuszba a tervezés során; számos módon konfigurálható, és praktikus kiegészítőkkel felszerelhető. Az infotainment rendszer a modern kor követelményeinek eleget téve minden elképzelhető kapcsolódási lehetőséget biztosít az utasok számára. A műszerfal kis lyukacskáihoz rengeteg kiegészítőt lehet csatlakoztatni, így tényleg mindenki pontosan olyan környezetet teremthet a Centoventi belterében, ami leginkább passzol hozzá.

A praktikusan elhelyezhető tárolórekeszeken kívül a kijelzőkonfigurációk is korunk trendjeit követik: a fiatal generáció különösképp szeretni fogja azt a kialakítást, amelyben az autóval összekapcsolt okostelefon képezi a rendszer lelkét, ami jól kezelhető és kedvező árú alternatívát kínál az alapfelszereltségként járó 10” képátlójú műszercsoporttal együtt. Opcionálisan egy 20” kijelző is elérhető, a műszerfalon végighúzódva. Ezzel rendelkezésre áll az úgynevezett „Lingotto”; egy integrált járműinformációs és -beállítási felület, magában foglalja a multimédiátés a biztonsági- és asszisztens rendszereket.

Az anyaghasználat innovatív és környezetbarát; a felhasznált műanyagoktól kezdve a kárpitanyagokig, a divatos, modern és egyedi megjelenés pedig az enteriőr egészén tetten érhető. Az üléspárnák és a fejtámlák könnyedén cserélhetők, így bármikor színvilágot vagy kárpitanyagot válthatnak a tulajdonosok. Az első utasülés opcionálisan helyettesíthető egy tárolódobozzal vagy egy speciális gyereküléssel is, így valóban bárki igényeihez egyedileg igazítható a kisautó. A tervezők a jármű minden miliméterét hosszasan elemezték olyan lehetőségek után kutatva, amelyekkel élhetőbbé tehették a modellt. A Fiat Conecpt Centoventi tanulmány a tökéletességre való törekvés iskolapéldája.


A vezetési élményt fokozandó, a Fiat Concept Centoventit szériában nyitható tetővel álmodták meg a tervezők. A többi részlethez hasonlóan a tetőt is személyre lehet szabni: rendelkezésre áll például egy bicolor polikarbonát tető, egy vászontető, egy integrált tárolódoboz a tető helyén, sőt napelemmel is kérhető az egység: ez esetben az akár 50 Watt teljesítményt generálni képes napelem által például a forró nyári napokon parkoláskor kicsit hűthető az utastér. További különlegesség a csomagtérajtón elhelyezett külső kijelző, amin keresztül a külvilággal számos információt tudunk megosztani. Menet közben biztonsági okokból a kijelző kizárólag egy Fiat logót képes megjeleníteni, álló helyzetben viszont a járművezető bármikor átválthat ún. „messenger“, vagyis üzenetközvetítő módra. A kijelzőt természetesen hirdetőfelületként is lehet használni.

A meghajtásról a jövő városi mobilitásának megfelelően egy környezetbarát villanymotor gondoskodik, vagyis a Fiat Concept Centoventi helyi károsanyag-kibocsátása zéró. A hajtáslánc különlegessége a szabadon választható akkumulátor: az autó szériában egy 100 km hatótávot biztosító akkuval érkezik, amit városi közlekedéshez álmodtak meg a tervezők. Ám amennyiben nagyobb hatótávolságra tart igényt az ügyfél, akár 3 további akkumulátort is kérhet az autóba, amelyeket megvásárolni és bérelni egyaránt lehet, és amik egyenként 100 km-es plusz hatótávot biztosítanak. A kiegészítő akkukat, amelyek a padló alá kerülnek, így nem foglalnak el helyet a beltérből vagy a csomagtartóból, a szerviz tudja beépíteni, mégpedig az ötletes rögzítő rendszer révén gyorsan és egyszerűen.

Mindezeken felül egy ötödik akkumulátor is szerelhető az ülések alá, amit akár otthon ki lehet venni és külön is lehet tölteni, akárcsak a modern, elektromos kerékpárok akkumulátorait. Ezzel együtt a teljes hatótáv elérheti az 500 km-t, ami már bőven meghaladja a városi igényeket és kompromisszummentes használatot biztosít. Ráadásul a padló alatt elhelyezett akkumulátorok alacsony súlypontot eredményeznek, ami jót tesz a stabilitásnak és a vezethetőségnek. Szintén okos ötlet a szélvédő tövénél elhelyezett kombinált töltőaljzat, amihez egy beépített, felcsévélhető hosszabbító tartozik a borítóelem alatt, így a töltőkábel nem foglal el értékes helyet a csomagtartóból a többi elektromos autóval ellentétben, ráadásul a középen lévő töltőcsatlakozó mindkét oldalról könnyen elérhető.

Fantasztikusan átgondolt praktikus megoldásai és költséghatékonysága révén a Fiat Conecpt Centoventi nem csupán magánszemélyek, de cégek és kölcsönzők, illetve járműmegosztó társaságok nagy kedvence lehet a jövőben, hiszen a modell valódi reformokra törekszik. Az olasz kisautó esélyeit tovább javítja az a tény, hogy a piac legkedvezőbb árú elektromos autójáról van szó, köszönhetően moduláris akkumulátorainak. Ráadásul a divatos modell nem csak vételárát tekintve, de kedvező fenntartási költségei révén is nagyon gazdaságos, minimális szinten tartva az üzemeltetési költségeket, vagyis az ún. TCO-t. A Fiat óriási lépést tett tehát előre: megalkotta a jövő városi kisautóinak új sztárját.

forrás: fiat.hu
Jeep® Fehérvár - Autócentrum Szabó
Cím
8000 Székesfehérvár, Szent Flórián körút 7.
Telefon
+36 (22) 200 500
Nyitva tartás
Új- és használt autó értékesítés
H-P: 08:00-17:00
Sz: 09:00-13:00
Szerviz
H-P: 08:00-17:00
Sz: Zárva

Visszahívást kérek


Oldalainkon HTTP sütiket használunk, a jobb működésért. További információk